Nem “takatóriáznak”

Nem “takatóriáznak”

Miskolc déli határában vagyunk. Hiába a mínusz fokok, óriási a sár. De ugye kit érdekel, ha megnézhetjük, hogy miként áll a Takata építkezés a Déli Ipari Parkban, ahol légzsákgyártó üzemet épít a japán cég, a világ egyik vezető autóipari beszállító vállalata, hogy majd szeptembertől ezer embernek adjon munkát. Órás billencsek fordulnak, földmunkagépek, úthenger mozog az óriási területen. Védő sapkás férfiak térképet néznek.

– Alapvetően az infrastruktúra fejlesztése van folyamatban a Miskolc Holding részéről – mondjaVécsi György, a Holding ügyvezetője, vendéglátónk. – Két nagy munkafázissal: az egyik a szennyvíz-, ivóvíz-, csapadékvíz rendszer kiépítése, egy híd a Hejőn keresztül, és egy út a Takatatelephelyéig. Ezt a munkát a miskolci P1 Bau nyerte el. A másik nagyon fontos munkafázis, ami gyakorlatilag a távvezeték bontása és három új oszlop építése a felsőzsolcai SAG feladata lesz. Megtörtént a munkaterület átadása, elindult a munka. Az infrastruktúra fejlesztése július végére elkészül, ugyanakkor a távvezeték bontása a tervek szerint március közepére lehet készen.

Vécsi György igazgató a háttérben található órási távvezeték oszlopra mutat és elárulja, hogy az pontosan beleesne a nagy 60 ezer négyzetméteres csarnok közepébe, így nem meglepő, hogy szükséges azt elbontani.

– Jelenleg a teljes ipari park területe 62 hektár, amiből 25 hektár az, amelyet megvásárolt Takata – teszi hozzá a kíváncsiskodó újságíróknak a Miskolc Holding ügyvezető igazgatója. – Azon a területen december végétől folyik a munka. A földmunka 60-70 százaléka elkészült, a humusz leszedésre került. A terület feltöltése lassan befejeződik.

Híd a Hejőn

Valóban: jönnek-mennek a nagy teherautók, folyamatosan fordulnak, miközben munkagép túrja a földet és úthenger tömörít. A tervek szerint a légzsákokat gyártó üzem szeptemberben indul, és aTakata részéről az a szándék, hogy a 60 ezer négyzetméteres csarnokrendszer és a teljes infrastruktúra szeptember végére készen álljon és induljon a munka ezer emberrel a fedélzeten.

De hogy milyen feladatai vannak még a holdingnak a következő hónapokban mindebben? Vécsi György azt mondja, hogy az infrastruktúra fejlesztése, hiszen “ők” építik ki azt a hidat, és utat, ami összeköti majd a japán világcég telephelyét az autópályával.

– A mi feladatunk az is, hogy a villamosenergia, és gázellátást biztosítsuk a telephely számára – fogalmaz.

Megtudjuk, hogy tavaly december végétől több százan folyamatosan dolgoznak a Déli Ipari Parkban Miskolcon. Ráadásul mindezek mellett a két fővállalkozó is elkezdi a munkát a jövő héten.

– A most megkötött szerződés alapján az ipari park infrastrukturális beruházásnak első szakaszát végezzük el – mindezt már Pethő Zsolt, a P1 Bau Kft. ügyvezetője válaszolja munkatársunknak.

A már említett csapadékvíz- szennyvíz-, és ivóvíz bekötés lesz soron és persze a Hejőn a híd. Pethő Zsolt bevallja, hogy komoly kihívás mindez számukra, ám készen állnak.

Van is tapasztalatuk, hiszen a társaság 2009-ben indult és elsősorban ehhez hasonló beruházásokban érdekeltek. Hozzájuk köthető a bodrogkeresztúri hulladéklerakó második ütemének elkészítése, de részt vesznek különböző agrárberuházásokban is. A tervek szerint július 31-ig kell elvégezniük az első szakasz munkálatait.

– Bízom benne, hogy a Takata beruházás elősegíti azt, hogy Miskolc a régi fényében ragyogjon – mondja búcsúzóul.

ÉM-JLI

Forrás: www.boon.hu